Szabó Lorinc: Élet

Érdemes lesz? érdemes volt?

Görbe, ami egyenes volt.

Hol van erő és szerencse?

Mi taszít ki? Ki vezet be?

Tőle, hozzá, benne, érte,

nála, néki, mégse, mért ne,

ide, onnan, ott is, itt se

majd ha, már most, úgy is, így se,

mindig, egyszer, érthetetlen,

jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,

néha mégis, soha többé,

véle, oda, mindörökké:

mennyi megnyílt s elveszett út,

mennyi csapda, mennyi zegzug,

halni lassan, ölni gyorsan,

bent a szívben, kint a sorsban,

s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,

eljutunk az egyeneshez:

érdemes volt? érdemes lesz?

Váci Mihály: Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

csak szeressék!

Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,

hogy ne szeressék!

Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,

hogy legalább a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják!

– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.

Megszelídül a magánytól,

s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.

Egyedül az éjszakákat?!

– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.

Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,

ezüstös karácsonyestét?

Egyedül felérni ésszel a múlást,

azt, ami van, és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

– azt se, hogy szeressék.

Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,

szeressen még.

Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el

egy-egy estét.

Ősz bújt a lelkembe..

Rainer Maria Rilke: Elalvás előttre

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.