2016. október 23., vasárnap

Anthony Capella - A kávék költője


"Hogy mit tanultam?
Megtanultam azt, amit mindenkinek meg kell tanulni de senkinek nem lehet megtanítani - hogy ellentétben azzal, amit esetleg a költők mondanak, léteznek különböző fajta szerelmek.
     És ezt nem csak úgy értem, hogy minden szerelmi kapcsolat különbözik egymástól. Úgy értem, hogy maga a szerelem sem csak egy érzelemből áll, hanem nagyon is sokból. Pontosan úgy, ahogy egy jó kávénak is egyszerre például cserzett bőr-, dohány-, és nektár illata ugyanúgy, a szerelem is többféle érzelem keverékéből áll össze: rajongás, idealizmus, gyengédség, kéjvágy, védelmezési vágy, vágy, hogy védelmezzenek, vágy, hogy magunké tegyük a másikat, bajtársiasság, barátság, esztétikai vonzalom, és ezen kívül még vagy ezer más. 
     Nincs táblázat, vagy szabályzat, mely ezek között a rejtélyek között utat mutathat. Az egyikért a világ végére utazunk, a másikat fellelhetjük egy idegen pillantásban is. Van amit  a hálószobában találunk meg, van, amit a zsúfolt utcán. Van amelyik lángjával megéget, mint éjjeli lepkét a lámpa, és van, ami gyengéd izzásával melegít majd. van amelyik gyönyört ad, van amelyik boldogságot, és olyan is van, ha szerencsés az ember-, amelyik mindkettőt."


                                  

2015. július 4., szombat

Stiller Kriszta: Dal
Tapintható vagy, de mégse,
mint az isten szívverése.
Mély szemed hűs tölgyek odva,
szeress mindig fogvacogva.
Őrjíts lassan, mint az álom,
szálljunk együtt pókfonálon.
Két karod tűz, könnyű paplan.
Legyél csend. Kimondhatatlan.
Szökjünk el egymást szeretni.
Kettőnkből most egy lehet: mi.



2015. március 24., kedd

'Frida Kahlo to Marty McConnell'— by Marty McConnell

"Leaving is not enough; you must
stay gone. train your heart
like a dog. change the locks
even on the house he’s never
visited. you lucky, lucky girl.
you have an apartment
just your size. a bathtub
full of tea. a heart the size
of Arizona, but not nearly
so arid. don’t wish away
your cracked past, your
crooked toes, your problems
are papier-mâché puppets
you made or bought because the vendor
at the market was so compelling you just
had to have them. you had to have him.
and you did. and now you pull down
the bridge between your houses.
you make him call before
he visits. you take a lover
for granted, you take
a lover who looks at you
like maybe you are magic. make
the first bottle you consume
in this place a relic. place it
on whatever altar you fashion
with a knife and five cranberries.
don’t lose too much weight.
stupid girls are always trying
to disappear as revenge. and you
are not stupid. you loved a man
with more hands than a parade
of beggars, and here you stand. heart
like a four-poster bed. heart like a canvas.
heart leaking something so strong
they can smell it in the street."

2015. február 22., vasárnap

Desanka Maksimović: Titkunk


Az embereknek nem mesélek rólad.
Nem mondom el hogy számomra csak
ismerős vagy-e, vagy drága barát;
azt sem milyen vagy, azt sem
álmainkban megmaradt-e
a vágy, az egykori társ.
Nem mondom el, hogy a magányban,
tikkadtan, fáradtan valaha is
bárki kettőnk közül szeretett-e mást;
azt se szívünk
magunk vagy
mások miatt fájt-e
egyáltalán.
Nem mondom el szemünk
milyen összhangja kötött össze
bennünket a csillagrendszerekben;
azt sem én vagy te
kívántad-e –
tulajdonképpen egyre megy.
Nem mondom el az élet
vagy a halálfélelem
kötötte-e össze kezünket;
azt sem hogy a harsány
nevetést jobban szerettük-e
a patakokban folyó könnyeknél.
Egyetlen szótagot sem mondok nekik,
mi történt, vagy történhetett volna-e valami
ami összefon, örökre
egyesít bennünket;
azt sem hogy méreg vagy
gyógyír-e az ami
a történtek után történt.
Nem mondom el senkinek
bennem miattad milyen
költemény él:
melegen bódít-e
mint erdőink tavasszal;
vagy csendes és szomorú
hallgatag bensőmben.
Ó, nem mondom el senkinek
az a költemény, ami bennem él
vidám-e vagy csüggeteg.
Jobban szeretem ha hallgatagon
megyünk mindketten
oda, ahol ugyanaz a fény ragyog
éjjel, nappal, pirkadatkor;
oda, ahol egyformán meleg
a gyönyör és a gyötrelem;
oda, ahol örök szövetek
éltetik vágyaival együtt az embert.

2015. február 20., péntek

Jatzkó Béla: Ha...


Ha meg tudnálak szelídíteni,
s lefaraghatnám vadságaidat,
sokkal egyszerûbb volna az, ami
ma csupa dráma, görcs és indulat;
ha bölcs szavakkal megfékezhetõk
volnának új s új robbanásaid,
mennyi semmibe porladó erõt
halmozhatnánk fel, amíg rácsait
elveszti imánk és szabad holnapi
életünkben a két utunkból egy lesz.
Bolond kívánság és reménytelen,
s nem is kívánom azt, hogy így legyen:
ha meg tudnálak szelídíteni,
már nem te volnál. És nekem te kellesz.

2015. február 17., kedd

Dobrosi Andrea: Ha

Ha kép lennél,
én keret,
ha szín lennél,
én ecset,

ha fa lennél,
én a föld,
én a zöld,
ha fű lennél,

ha ág lennél,
én levél,
én a kék,
ha ég lennél,

ha jég lennél,
én a fagy,
ha hegy lennél,
én patak,

ha tűz lennél,
én parázs,
én a gát,
ha víz lennél,

ha tó lennél,
én a hal,
ha szél lennél,
én vihar,
ha hó lennél,
én a sár,
ha itt lennél,
maradnál…

2014. október 26., vasárnap

Szabó Lorinc: Élet

Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, úgy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,
eljutunk az egyeneshez:

érdemes volt? érdemes lesz?

2014. október 19., vasárnap

Váci Mihály: Végül


Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,
hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!
– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelídül a magánytól,
s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!
– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,
azt, ami van, és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
– azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

2014. október 13., hétfő

Rainer Maria Rilke: Elalvás előttre

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.

2014. augusztus 23., szombat

2014. augusztus 8., péntek

Kunt Ernő: Az ember néha képpé válik

  • Lehunyom szememet,
    mint kinek a világgal semmi dolga
    festek, írok, filmet vetítek
    belülről a szemhéjamra.

    Az ember néha képpé válik.
    Néha kirajzolódnak előtte életek.
    Köztük a magáé.
    S képpé állnak össze előtte
    a viszonylatok, események, dolgok.
    Máskor képtelenségek rajzolják át képességeit.

    Az ember néha képpé válik:
    s szorongatják a keretek,
    mert ami fontos,
    de nem tudja megnevezni,
    azt az ember sokszor képbe menti.
    Képekbe,
    miknek léte egy pillanat:
    az ember a levegőbe húz vonalat
    és színeket lát és bólogat:
    és képpé áll és foszlik a pillanat
    és tűnik és gyűlik
    valahol: tudat alatt.

    Az ember néha képpé válik.
    Vonalból, foltból, színből
    rejteket készít magának.
    Már nem ábrázol, már nem áltat.
    Már semmi más csak önmaga képe.
    Felfüggesztve a magány keretébe.

    Az ember néha képpé válik.
    Hátha így rátalálhat a másik,
    aki tudja, hogyan kell őt nézni,
    ki látni tud és nem beszélni,
    akinek tekintete varázsol,
    aki kiszabadítja a képből
    azt kit ábrázol.

    Az ember néha képpé válik...
    ... vagy várja csak,
    hogy egyszer majd azzá válik,
    hogy történik valami végre vele:
    egy képbe emeli valaki
    megváltó keze...

2014. augusztus 3., vasárnap

"Esti mese". : )

Gazdag Erzsi:
Mese a szerelemről

Hol volt, hol-nem-volt-ország
hol-nem-volt közepén
volt egy hol-nem-volt tölgyfa.
S a tölgyfa tetején
élt egy világszép leányka,
s egy világszép legény.
S mert égig ért a tölgyfa,
az égben laktak ők,
tükörfalú szobában
a két szép szeretők.
A tükrök visszaverték
rózsálló arcukat:
ezerré sokszorozták
ölelő karjukat.
Hol-volt,-hol nem volt ország...
Ott élnek gondtalan,
örökös szerelemben,
örökké boldogan..

2014. július 18., péntek

2014. június 14., szombat

Világom, virágom.

Volt egyszer egy álom és egy inspiráló kis virág:


Ilyen volt az álom..


és ilyenné vált a valóság.  : )