Stiller Kriszta: Dal

Tapintható vagy, de mégse,

mint az isten szívverése.

Mély szemed hűs tölgyek odva,

szeress mindig fogvacogva.

Őrjíts lassan, mint az álom,
szálljunk együtt pókfonálon.

Két karod tűz, könnyű paplan.

Legyél csend. Kimondhatatlan.

Szökjünk el egymást szeretni.

Kettőnkből most egy lehet: mi.

'Frida Kahlo to Marty McConnell'— by Marty McConnell

"Leaving is not enough; you must
stay gone. train your heart
like a dog. change the locks
even on the house he’s never
visited. you lucky, lucky girl.
you have an apartment
just your size. a bathtub
full of tea. a heart the size
of Arizona, but not nearly
so arid. don’t wish away
your cracked past, your
crooked toes, your problems
are papier-mâché puppets
you made or bought because the vendor
at the market was so compelling you just
had to have them. you had to have him.
and you did. and now you pull down
the bridge between your houses.
you make him call before
he visits. you take a lover
for granted, you take
a lover who looks at you
like maybe you are magic. make
the first bottle you consume
in this place a relic. place it
on whatever altar you fashion
with a knife and five cranberries.
don’t lose too much weight.
stupid girls are always trying
to disappear as revenge. and you
are not stupid. you loved a man
with more hands than a parade
of beggars, and here you stand. heart
like a four-poster bed. heart like a canvas.
heart leaking something so strong
they can smell it in the street."

Desanka Maksimović: Titkunk

Az embereknek nem mesélek rólad.
Nem mondom el hogy számomra csak
ismerős vagy-e, vagy drága barát;
azt sem milyen vagy, azt sem
álmainkban megmaradt-e
a vágy, az egykori társ.

Nem mondom el, hogy a magányban,
tikkadtan, fáradtan valaha is
bárki kettőnk közül szeretett-e mást;
azt se szívünk
magunk vagy
mások miatt fájt-e
egyáltalán.

Nem mondom el szemünk
milyen összhangja kötött össze
bennünket a csillagrendszerekben;
azt sem én vagy te
kívántad-e –
tulajdonképpen egyre megy.

Nem mondom el az élet
vagy a halálfélelem
kötötte-e össze kezünket;
azt sem hogy a harsány
nevetést jobban szerettük-e
a patakokban folyó könnyeknél.

Egyetlen szótagot sem mondok nekik,
mi történt, vagy történhetett volna-e valami
ami összefon, örökre
egyesít bennünket;
azt sem hogy méreg vagy
gyógyír-e az ami
a történtek után történt.

Nem mondom el senkinek
bennem miattad milyen
költemény él:
melegen bódít-e
mint erdőink tavasszal;
vagy csendes és szomorú
hallgatag bensőmben.
Ó, nem mondom el senkinek
az a költemény, ami bennem él
vidám-e vagy csüggeteg.

Jobban szeretem ha hallgatagon
megyünk mindketten
oda, ahol ugyanaz a fény ragyog
éjjel, nappal, pirkadatkor;
oda, ahol egyformán meleg
a gyönyör és a gyötrelem;
oda, ahol örök szövetek
éltetik vágyaival együtt az embert.

Jatzkó Béla: Ha...

Ha meg tudnálak szelídíteni,
s lefaraghatnám vadságaidat,
sokkal egyszerûbb volna az, ami
ma csupa dráma, görcs és indulat;

ha bölcs szavakkal megfékezhetõk
volnának új s új robbanásaid,
mennyi semmibe porladó erõt
halmozhatnánk fel, amíg rácsait

elveszti imánk és szabad holnapi
életünkben a két utunkból egy lesz.
Bolond kívánság és reménytelen,
s nem is kívánom azt, hogy így legyen:
ha meg tudnálak szelídíteni,
már nem te volnál. És nekem te kellesz.

Dobrosi Andrea: Ha

Ha kép lennél,

én keret,

ha szín lennél,

én ecset,

ha fa lennél,

én a föld,

én a zöld,

ha fű lennél,

ha ág lennél,

én levél,

én a kék,

ha ég lennél,

ha jég lennél,

én a fagy,

ha hegy lennél,

én patak,

ha tűz lennél,

én parázs,

én a gát,

ha víz lennél,

ha tó lennél,

én a hal,

ha szél lennél,

én vihar,

ha hó lennél,

én a sár,

ha itt lennél,

maradnál…

Olív- smaragd spirál világ.