Tóth Árpád: Áprilisi Capriccio

Az útszél: csupa pitypang, 
A bokrok: csupa füttyhang. 

Rigó fuvoláz; rája tíz 
Zugból is felcsivog a csíz.

Hallgatja még a rest éj 
Félálmában a kastély,

Emelve tornyát álmatag, 
Mint nyújtózó kart, bár a nap

Elönti friss arannyal. 
A parkban - rőt aranyhal -

Kövér úr sétál lebegő 
Hassal az édes levegő

Árjában, sportruhája 
Most szelídség csuhája,

Mert még nem kezdi üzletét, 
És tőzsdetippektől setét

Agyában a mohóság 
Helyett valami jóság 

Zsendül, mint egy kis korai 
Tavaszi virág szirmai,

Melyek, sajnos, lehullnak, 
Ha majd e drága úrnak 

Súlya alatt új és remek 
Autója bőgve megremeg...

Ó, áprilisi út-szél, 
Tréfás, arcomba fútt szél,

Rügyecskék, zöld acél-rugók,  
Ó, fuvolás aranyrigók, 

Ó, csermely hangú csízek, 
Illatos, édes ízek,

De jó most elfeledni, hogy 
Az élet rút és vad dolog,

Hogy itt, amennyi arc van, 
Megannyi csúnya harc van,

S hogy botrány lenne, ajajaj, 
Micsoda cifra, szörnyű baj,

Ha most, annak jeléül, 
Hogy tavasszal megbékül 

Szegénység, bánat, szenvedés, 
Belépnék e szép kertbe, és

- Áprilisi merénylő - 
A hájas úrnak fénylő 

Búbjára rábökném szelíd 
Öklöm vidám barackjait.